Budapest - Párizs - Biarritz - Irún

Sok idő: sok szöveg, kép nem sok, az első napi mérleg.

Kávé, ásványvíz előttem, van még egy fél órám, nem süt a nap eléggé, hogy felhőbe bújó fölszálló repülőket filmezzek, olvasni még nincs kedvem, írok.

15 kilóra mázsálták a cuccom, igazából 16, mert a kezemben volt az útikönyv meg a kamera (remélem, a sok átvilágítás nem exponálja a filmet benne, hehe). Sok. Nem mondom, hogy nem számítottam rá. 12-re saccoltam optimistán. Éreztem én, hogy kicsit megszaladt a kezem a végén, még ez is, még az is belefér alapon. Ha kicsit jobb lenne a blog látogatottsága, föltennék egy szavazást, hogy szerintetek mitől fogok először megválni.

(Zárójelben: A billentyűzeten nincs magyar kiosztás, a spanyolt használom, egyrészt azt félig-meddig megszoktam, másrészt a hosszú ő-n, ű-n kívül tud mindent. De azért nem kényelmes.)

Tegnap éjjel fél egykor kezdtem el bepakolni, kettőkor lefeküdtem, hogy majd reggel befejezem. Az idővel nem is volt gond, azt hiszem, nem hagytam otthon semmit. Persze a listám nem néztem át, azt csak írni jó, ellenőrizni nem. Amúgy fejlődőképes vagyok, első repülős utam előtt hajnali háromkor kezdtem pakolni, hatkor indultam a repülőhöz; 25 kilós zsák lett a vége.

Folytatom az easyJettel a tovább után.

Eseménytelen volt az út Párizsig (a kuszkusznak örültem, finom volt), mióta viszont megláttam az easyJet logót, a dolgok kezdenek kisiklani. Az easyJet checkEgy hatalmas káosz, ilyet még nem láttam. Tanácsom a következő: ne álljatok semmilyen sornak látszó embertömegbe! Csak a megmondóemberrel kell jóban lenni. Ő alakítja a labirintust, és dönt, ki mikor kerül sorra. Szépen meg kell mondani neki, hova mész, ha lepattint, érdeklődni, mégis meddig várj, és pont. Figyelni kell még a kiabáló hoszteszeket. A poggyászfeladásnál kérdeznek még furákat, tulajdonképpen logikus, csak váratlan dolgokat (végig veled volt-e a csomag, van-e benne robbanékony anyag, honnan is jöttél? „Magyarországról.” A kissé zavart tekintet láttán: „Európa”). Ezután csúnya meglepetés vár: egy óra késéssel indulunk. Már éppen kezdenék szállást keresni Bayonne-ban, amikor bemondják, hogy mégsem. Aztán beszálláskor újabb kérdés: kell-e nekem vízum, hogy belépjek schengeni területre...

Mégis késve indulunk, három utas vízumproblémáival indokolnak. Lehet, hogy kerülöm majd a társaságot... Az egyetlen pozitívum: a zsákom 13 és fél kilónak mérték, pedig most benne volt minden (még úgy tudom :).

Most bukkant föl éppen a korábbi vonat emlékeztetője, nem fogadnék rá, hogy elérem.

Nem sokon múlott! Negyed óra késéssel értünk be, a csomag két perc múlva a kezemben volt, irány az állomás. Ha valaki ugyanígy nekivág, azt ajánlom, a négysávos út jobb oldalára időben keveredjen át, ott lesz a lehajtó az amúgy balra található állomáshoz. Kilépve 25 perc alatt értem oda, sétálva 30-35 perc lehet. 5 perccel késtem le, még hallottam kijárni a vonatot, esküszöm (arra kell még odafigyelni, hogy a rendelt jegyet a peron előtt érvényesíteni kell, kalauzt nem láttam). Szóval most egy TGV-n ülök, gondoltam csinálok pár képet, de nincs igazán miről. Viszont a naplemente időpontját megörökítettem. Elvileg lesz 35 percem, hogy a szállásra érjek, már sötétben. Sajnos most vettem észre, hogy útközben elveszett a tollam és a fejlámpám. :S Más hiány most nem jut eszembe.

Első este Irúnban, végtelenül kedves szállásadó, hatágyas szobában a három későn érkező. Két gallego biciklis srác, most érkeztek Galíciából, hogy visszatekerjenek. Kis horkolás, ketyegő falióra. Másnap majd legközelebb.

Megérkeztem @ Picasa - (PicLens)