Épülő gázpásztán átmászni nem jó. Ettől még vicces lehetne, de nem az, higgyétek el! Kinéztem a pilisi sárga jelzést, sokat nem variáltam, méricskéltem, kb. 28-30 kilométeres utat akartam, annak tűnt. A meglepetés az első óra után ért, bár a turistautak.hu térképe is jelölte, nem olvastam, nem figyeltem, nem számítottam rá. Ahogy kibukkantam egy tisztásra, láttam valamit, amiről egyből egy szó jutott eszembe, NAGY betűkkel: természetrombolás. Nem vagyok zöld aktivista, nem ismerem a körülményeket (később olvastam kis közleményeket, hogy mennyi új erdőt telepít a MOL), egyszerűen ez jutott eszembe.
Éppen arra dolgozgatott egy nagyon kedves helyi arc, megkérdeztem, hol tudok átjutni. Nagyon nem nyugtatott meg a "tíz kilométer erre, vagy visszafelé" hozzászólással, de mivel vissza nem fordulunk, gondoltam, valahol-valahogy csak megoldom. A gázos cégnek annyira futotta az erejéből, hogy A4-es lapokon kérték meg a turistaközönséget, hogy ne menjen a munkaterületre. Hogy 2-3 kilométeres körzetben egy kis gyaloghidat vagy pallót lerakjanak, az nem. Gondolom, féltucat turistaút keresztezné az árkot.
Mentem hát az orrom meg a térkép után, pár plusz kilométert és tizenszáz méter szintkülönbséget a lábamba pakolva, és találtam egy kerülőút felfestést, ami valószínűleg még akkor készült, amikor félkész volt az árok, ugyanis a kerülőút végén hasonló látvány várt, mint korábban, csak más színű volt a kikapart föld. Akkor úgy döntöttem, hogy mintha a túloldalon látnék egy lankásabb részt, ott én ki fogok mászni! A fotók nem igazán adják vissza az élményt – a cső átmérője 1,10 körül lehetett, nem mértem. (Szegény kamera ma sem bizonyított, felhős volt az idő.)
Pilisvörösvár - Esztergrom // sárga @ Picasa - (PicLens)
További kalandokért, térképért és némi caminós infóért kattints!
Az elhatározás csak addig volt nehéz, amíg le nem dobtam az árokba a cuccom, az árokból a túloldalra kidobni már mindegy volt. Lentről határozottan más perspektíva várt, lanka sehol, kettő negyvenes földfal fölöttem... Nagyjából kis ugrással elértem a fölső peremét, ami persze omlott. Megpróbáltam létrát rugdalni a falba, de egy 50 centis lépés után fölfelé, csúsztam negyvenet lefelé (amit persze hatvannak éreztem), de amikor szemmagasságba ért a perem, éreztem, hogy menni fog ez. Kb. két perces küzdelemnek tűnt, valószínűleg kevesebb volt, de fölérve eltöltött az a jó érzés, hogy kikecmeregtem valami szar helyzetből (amibe persze én kevertem magam). A gázcsövön átmászni már nem volt kihívás.
A túlparton Páloskútig eseménytelen erdei utak, sárdagonya. Néha már annyi sár volt a talpamon, mint Garfieldnak, amikor esős időben betrappol az utcáról Jon házába. Páloskúton újratöltés, három kék-kút is van a faluban, gyanítom pálosok már kevesebben. Páloskút (hm. lehet, hogy Klastrompuszta a neve?) után finom küzdelem a szintvonalakkal, semmi veszélyes, tulajdonképpen szemlesütve eloldalogtam Dobogókő mellett. Itt fordult meg először a fejemben, hogy a kerülő miatt rövidítek. De mivel a reggeli kapkodásban pénz (és kaja) nélkül indultam el, nem a bizonytalant választottam. A következő Pilisszentlélek volt, a fölső részén minden második udvaron egy UAZ állt. :) Innentől tökéletesen semmilyen volt az út, és az egyre sürgető esti program miatt egyre nagyobb tempóval mentem, a végén még futottam is. De a vonatot így is lekéstem tíz perccel, lekéstem az esti céges barátságos meccset is, még egyszer elnézést kérek mindenkitől, én sajnálom a legjobban. Kicsit úgy érzem, annyi mindent szeretnék még belesűríteni ebbe az egy hétbe, hogy ideje lenne elkezdenem gondolkodni, mit hagyjak ki, mit mondjak le... Elértem viszont a meccs utáni fakultatív programot.
Mi köze ennek a Caminóhoz?
Sok. Egyrészt visszaúton az útikönyvet olvasgattam, ami egy bő hónap után végül megérkezett Spanyolországból. Olyan nagy pánik nem ült rám korábban sem, és kicsit ezt igazolva is látom. Jó a könyv, de szerintem messze meg lehet lenni nélküle. Ha az oldalt linkelt site-okról elmentitek a szállásokról az alap infót, az a rutinos túrázónak elég, szerintem. Ha lenne időm, inkább a többi infót is letölteném, és vinném magammal elektronikusan, így viszont plusz 20-30 deka lesz a zsákban.
A könyvben azt olvastam, hogy a kantábriai autópálya építése szolgálhat a gázvezetékhez hasonló meglepetésekkel, érdemes erre fölkészülni! Holnap szentelek egy rövid leírást a könyvnek.
Magánügy, de a bokasérülésemmel úgy érzem nem lesz baj, a mai út sokkal jobban kicsinálta a térdem. Semmi komoly, de azért érzem. Egy napig gyalogolni kaja nélkül, ezt is túl lehet élni.
A másik, amit ma tanultam: a lélegzős high-tech ruhákban is úgyanúgy leizzad az ember, mint egyébként, de egészen máshogy szárad. Út közben, folyamatosan. Ebben a hideg időben (8-10 fok) a polár + kabát egyáltalán nem tűnt túlzásnak, a sapka néha igen, biztos, hogy viszek fejkendőt is az útra. Ahogy a cipőmet lemostam egy kútnál, éreztem, hogy az impregnálás nemhogy egy életre, egy pár hétig sem tart. Vagy én csinálok valamit rosszul.
Ennyi a mai téma, még a helyére heggesztem a wikiloc-os térképet, holnap még próbálok a gázos kerülőről egy mininézetet összerakni, tanulságul. (Amúgy nem tudom, mi lelte a GPS-t de 90%-ot ledarált az aksiból, elemezgetem ezt még... Ráadásul két ponton el is vesztette a műholdakat - az egyik ebből a gödörből kifelé volt :) A 0 méteres tengerszint feletti magasság kicsit gyanús (114 méter más források szerint).
0 komment:
Megjegyzés küldése