[út] Guriezo - Laredo

Guriezóból elindultunk a rövidebb, kímélőbb úton. Én már az elején hümmögtem, hogy ez a hosszabb, aztán az is lett.

Kantábria nagyon más, mint Baszkföld. Pici, ódon falvakon megyünk keresztül, sokat kell gyalogolnunk az első kávéért. Az emberek, ha lehet, még kedvesebbek, az utcán legalábbis. Az útvonal változatos, a középső szakasz nem túl érdekes, szép mészkő hegységen vágunk át, eukaliptusz itt is van. Sógorom azt mondta, ez itt kb. olyan, bizonyos értelemben, mint Magyarországon az akác. Esztétikai értéke nem sok van, az biztos.

Aztán Liendóba már elcsüggedve érkezünk, kávé, ebéd. Furcsa, mekkora különbségek vannak bár és bár között. Az egyikben azt válaszolják, semmi melegkajájuk nincs, nem is lesz (biztos a szomszéd csetresét pakolták éppen a mosogatógépbe, a főnök meg a boltból hozta magának a tortillát). 200 méterre, a másik helyen pedig pillanatnyi gondolkodás után az a válasz, hogy, hát, tulajdonképpen van egy kis karajom, azt meg tudom sütni. Mivel krumplit nem kérünk hozzá, újabb ötlete támad a főnökasszonynak, egy kis sült paprikát kérünk-e? Hogyne. Aztán kerül még két tökéletes tükörtojás a tányérra, kis olajbogyó csipegetni. Rozé borral kísérve, nem is kell jobb.

Ebéd után a könyvem leírása alapján megpróbáljuk a jelöletlen, de ajánlott parti utat követni, 5 perc után nyilvánvalóvá válik, hogy egészen máshol vagyunk, mint ahol lennünk kéne. A szintvonalas térkép ismét bizonyít, nemcsak a jelzett utat (piros) találjuk meg, de rövidesen, egy fél bekezdést ugorva a könyvben is a fonalat.

Hihetetlen nyugodt a tenger, meleg, fülledt az idő, nem mozog a levegő, nehéz kapaszkodni. A kilátás viszont pazar. Laredóba érve viszont hamar megvan a konszenzus, nem megyünk Colindresbe, az plusz öt kilométer, ami holnap még négy extra. Kis kevergés után megtaláljuk az alberguét, segítséggel pedig a valódi bejáratot. Trinitárius apáca fogad, fizetünk, kulcscsomót nyom a kezembe, aztán már itt sincs.

Kis pihenés után, ahogy kilépek a templom előterébe, a mezítlábas Peter fogad (azt hiszem, írtam, nem nagy barátja az egyháznak), és fontos információt is közöl: az apály miatt másnap csak 12 után indul az első hajó Santoñába, ezért változtatnunk kell a terven. Ha hajózni akartok, érdemes érdeklődni előbb, és csakis a hajózó társaságnál!

Este Laredóban vacsorával, ha érdekel...

Így Colindres már nem is tűnt volna olyan túlzásnak. Mindenesetre jó volt megállni. Este végre ittam egy Chufit, ezt is időbe telt megszeretnem, de azóta nagyon jól esik, néha.

Aztán keresünk egy bárt a vacsorához – sajnos a zarándokok napirendje annyira eltérő, hogy 2-3 fős társaságnál ritkán jön össze több. Valahogy egy étteremben találjuk magunkat, pedig nem ez volt a terv. A libamájpástétom mazsolával és portói-mártással remek, a serrano sonka rostonsült gombával nincs túlfűszerezve, de finom. A tengeri herkentyűkkel töltött tőkehal tejszínes mártásban pedig kicsit túl sima, mintha valami kenőccsel töltötték volna meg, de az íze jó. Összességében nem ér annyit, mint amit fizettünk érte, de az élmény maradandó (főleg a libamáj). Nem egy zarándokmenü, de időnként belefér.

Utána pedig külön élmény a templom kapurácsát éjjel tizenegykor kinyitni. Mintha műkincstolvajok lennénk...

Guriezo - Laredo @ Picasa - (PicLens)