Olveiroa - Santiago de Compostela

A koreai lányok, állítólag hajnali négykor (tulajdonképpen itt a négyre inkább az éjjel illik) kapcsolták föl a villanyt a konyhában, de a portugál srác kizavarta őket. Nem tudom, így volt-e, a lányok még hétkor is ott ücsörögnek a szállás előtt. Mi viszont indulunk. Összefutunk a portugál kollégával, kiderül róla, hogy két éve van úton, Rómát is megjárta, valahogy Franciaországon keresztül jött vissza, és ma van az utolsó napja. Fisterrában várja a családja, ma már otthon alszik. Reggel még elmélkedünk egy sort arról, meddig és hogyan fenntartható a camino, megegyezünk abban, hogy így, ahogy van, nem sokáig. Kis késéssel jön a busz, elbúcsúzunk, és John meg én fölszállunk a sok iskolás közé. Cee-ig olyan tájakon buszozunk, amilyeneken gyalogolni is kedvem lenne. Ceeben pedig meglepetés, portugál zarándokunk is előkerül. Hogy a csomagtartóban utazott, vagy valahol az utastérben, arról megoszlanak a vélemények. Megmutatom neki, hogy merre találja a szállást, hol tud pecsételni (kicsit élüket vesztik a korábban megfogalmazott kritikái). Mi pedig fél kilenckor megyünk tovább Baióba, közvetlen csatlakozással Santiagóba. Itt már több zarándok is fölbukkan, Fisterra felől jönnek. Három órás buszozás után, nem tudom mekkora kerülővel, megtesszük a 60-65 kilométeres távot. Ezt azért talán lehet jobban is.

Az albergue még zárva, és az utolsó napon talán nekem is jár a saját szoba, Peter ajánlott egy hostalt, a La Salle-t, 25 euróért egy ágyas, fürdős, tévés szobával. Befutok kis kevergés után, a recepción elmondom, mit szeretnék. A recepciós lány szeme fölcsillan, mondja, hogy micsoda meglepetés, állandóan csak a külföldiek jönnek, a rengeteg német, francia. Alig találkozott eddig spanyollal. Erre mondom, hogy én is külföldi vagyok. :) Picit megfagy a levegő, de innen azért tovább lehet lendülni viccesen. Nekem már csak emeletes ágyas szoba jut, az 23 euró egy személynek. Nem baj, jó lesz. A földszinten társalgó, WiFi, ingyen internetes szoba. Rendben van az egész.

Találkozások, rohangálás. És készülődés jön.


Kis pihenő után rohanok a piacra, az ismerős kofa nénitől vennék egy kis sajtot (az utolsó zöldséges sor bal szélén találjátok). Elmesélem neki, melyik sajtja is volt az, amelyiket szeretném, és bár látom, hogy nem olyanokat ad, nem vitatkozom. Ezek is szépek. Amikor a negyediket rakná a szatyorba, azért leállítom. Hármat idead 12-ért... Nem tudok hárommal mit kezdeni, 10-ért elviszek kettőt, nincs is nálam több pénz, mondom. Kicsit elgondolkodik, de már nem veszi ki azt, amit beletett, a lelkemre köti, hogy a hiányzó két eurót legközelebb megadom (hiába mondom, honnan jöttem, megbízik bennem, igaza van, én emlékezni fogok), három guriga, összesen vagy másfél kiló sajttal távozom. (Azóta megkóstoltam, nagyon finom a queso del país, és nagyon házikészítésű volt.)

Kicsi a világ, megint összefutottam a városban Peterrel, akkor hát megnéztük megint (én először) a Casa de Manolót, a híres zarándokéttermet. Műanyag szar, elnézést, nem tudok mást mondani. Futószalagon jönnek a pincérek és a kaják (és nem Wasabi értelemben...), még mielőtt befejezed a fogást, már kapod a következőt, a nagy pörgésben elfelejtik néha a rendelésed (a bort külön kell rendelni, a menüben egy kis üveg víz van). A gallego zöldbab ízetlen, a pinchos morunos – tudom, nem helyi kaja, de szeretem, és egész úton kimaradt – nem is hasonlít az igazi pinchitosra. Gyorsétterem ez, akit ez nem zavar, próbálja ki, én mindenesetre szóltam... Nálam a hangulat sem arról szól, hogy tömeg van, és ezért finoman kituszkolnak.

Sziesztaidő után elindulok bevásárolni. Ajándékokat keresgélek, gasztroemlékeket akarok venni. A belváros választéka túlságosan egysíkúnak tűnik, megyek kijjebb. Közben még nagyobb meglepetés ér, találkozom Caritával, őt még Katjánál is régebben láttam, valahol még Baszkföldön. Aztáan beszállókártyát nyomtatok, és rohanok tovább. Végül még Pitu sajtot is sikerül vennem, Galíciában…, Padrón paprikát is viszek egy zacskóval, galíciai alga, fura lekvárok, van ezekből bőven. A borokból is szemezgetek, az újonnan megismert fajtákat viszem, elsősorban. Azért körülnézek, találok-e magyar bort, az Oremus spanyol-magyar tokajiai egészen jó helyen, egészen jó áron. Vörös viszont nincs.

A nagy rohangálás közben összefutok John-nal, de a ma esti találkozás a Gato Negro-ban részemről már elmarad, elfogyott a lendület. A szállóban a repülőútra próbálok letölteni pár néznivalót, és a masszívan büdös sajtok köré próbálok szigetelő kézipoggyászt eszkábálni. A steril gézlapok egészen jó szolgálatot tesznek.

Olveiroa - Santiago de Compostela @ Picasa - (PicLens)