[út] Cádabo-Baleira - Lugo

Cádabo-Baleira után rögtön egy komolyabb emelkedővel nyit a nap, de az útikönyv alapján látom, hogy azután szinte sík terep következik. A könyv egy csomó szakasztól eltanácsolja a bicikliseket. Ezt nem értettem, mert úgy tűnt, esőben is tökéletesen járható, apró kaviccsal felszórt utakról van szó. Aztán este mondta Andrés, hogy pár éve ez még végig bokáig érő sár volt. Ma viszont kellemes, nyugodt gyalogút, itt-ott aszfalttal tarkítva.

Falk, az információfelelős megint figyelmeztet, Castroverde után egészen Lugóig nincs se bár, se bolt, csak egy vagy két forrás. Ennek megfelelően ott bemegyek a központba, bár az út elkerüli, tankolok a helyi ábécében, és beülök a bárba egy kicsit lazítani. Egy kávé, egy sör. A tulaj megkérdezi, kérek-e mellé egy falat kaját, kolbászt, esetleg krokettet. Persze. Kapok is két falatot meg kis sült krumplit, egy fogpiszkálóval, a tipikus féltenyérnyi pincho tányéron. Ami nagyon hangulatossá teszi a dolgot. Meg persze ezért nem kér pénzt sem.

Közben olvasom az újságot, az időjárásjelentés délutánra felhősödést, esőt ígér, fizetek, és szinte futva távozom. A kifelé vezető úton, egy szelídgesztenyefán szép fiatal gévát találok. Mivel tudom, hogy Lugóban lesz konyha, már a rántott géváról álmodozom, zöldhagymás majonézes krumplival. Az út maga nem túl érdekes, viszonylag egyenes, frissen rendbe tett, kényelmes gyalogút, régi falvakon vezet keresztül. A tipikus régi gallegó házakon szinte ablak sincs, csak kis lőrések. Ezt csúfítják el úgy, hogy fehér műanyagkeretes nyílászárókat szerelnek utólag a falba. Mintha ez kötelező lenne.


”¡Hasta Lugo!”.


Lugo előtt, talán valami telekmagánosítás miatt elterelik az utat, műút, aszfalt pár kilométeren keresztül. Elég ahhoz, hogy kellemetlen legyen. Itt látok először "gombát szedni tilos" táblát. Átszerelésnek álcázva pihenek egy negyed órát, de már látszik a város, ilyenkor már nehéz megállni, olyan gyorsan közeledik. Meg kíváncsi is vagyok a harmadik századból teljesen épen fennmaradt római városfalra.

A város szélén látok egy határozottan ötletes, egyszerű, modern, mégis szépnek mondható házat. Az elsőt Galíciában. Kis emelkedő után megérkezem az alberguébe, ami a városközpontban van. Útközben elmegyek egy pecsételőhely mellett, akkor még nem tudtam, hogy Lugótól minden nap két pecsétet várnak el, és vannak helyek az alberguéken kívül, ahol össze lehet szedni a másodikat. (Vagy nincsenek, attól függ, merre mész.)

Lugo a megérkezéskor a szokásos gallego városképet mutatja, de amint beér az ember a városfalhoz, megváltozik. Önmagában az 1700 éves fal is impozáns, de ami belül van, az már emlékeztet egy szépen, jól megcsinált spanyol városra. Az épületek, az utcák, terek kicsik, keskenyek, de jó sétálgatni közöttük, rajtuk. Pontosabban jó lenne, mert az eső elered, amit szétdobálom a cuccomat. Mivel útközben nem áztam el, megteszem a megérkezés után, megyek egy kört a belvárosban, kirakatokat nézegetek. Addigra már kiderült, hogy nincs az albergue konyhájában főző- és sütőedény, vacsorát nem csinálunk, megy a géva a kukába. Sajnos.

Este még beugrottam egy internet kávézóba, hogy eltoljam a visszautam egy héttel, utána pedig egy mániákus Andrés által vezetve éttermet keresünk. Végül az Casa Rivas-ban kötünk ki, itt jól jön Andrés menümániája, kapunk napi menü árban vacsorát. Igaz, hogy azt, ami ebédről maradt, de mivel este tízkor bezár az albergue, nagyon keresgélni már nem volt időnk.

Gallego levest eszem első fogásként (tésztával, csicseriborsóval, babbal, spenóttal, krumplival), finom. Második pedig megint sütőben sült marha, desszertként házi flant eszünk. Közben végig ott lebzsel körülöttünk a szakácsnő, magyaráz, mesél, természetesen szép gallego akcentussal. Öröm hallgatni, de annyi erőfeszítésembe kerül megérteni, hogy megszólalni már nem nagyon bírok.

Korábban szóba került, hogy egy üveg bort azért vacsora utánra még betárazhatunk a szálláson. Mivel mindenki külön ment a boltba, lett belőle három üveg. :) Aztán tízkor határozott villanyoltás, bevonulunk a konyhába, a társalgó nem minősül közösségi helyiségnek. Beszélgetünk egy sort megint borokról, meg ami eszünkbe jut, utána pedig alvás. Vagyis olyasmi. Kintről egész éjjel kiabálás, beszélgetés szűrődik be, a kandeláberek pedig nappali fénybe borítják az egész utcát, és kicsit a szobát is. Amikor sokadszor, már reggel fölébredtem, nem is tudtam, hogy még mindig éjszaka van-e. Sok különbséget nem láttam. De hétkor automatikus villanygyújtás van a hálóban, aggódni nem kell...

Még egy apróság: Falk mesélte, hogy valamikor, egy korábbi alkalommal egy nyitott földszinti ablakon közlekedtek ki-be tíz óra után. Hátha van közöttetek ilyen elvetemült. Mindenesetre tényleg elég katonás volt a rend. Az hospitaleróról azt írta az útikönyvem, hogy egyszer két hónapra ugrott be helyettesíteni, aztán itt ragadt, és ennek már több éve. Hát, talán ideje lenne váltania. Persze lehet, hogy csak aznap volt rossz kedve.

Cádabo-Baleira @ Picasa - (PicLens)