[út] Deba - Zenarruza (Bolibar / Bolívar)

Korán indultunk (én utolsónak), a 77 éves francia világjárónk hezitál (Je ne sais pas que faire...), majd úgy dönt, nem vállalja, marad, fáradt. Kemény nap volt ez is, de vízzel (váltottam egy fél literrel nagyobbra), csokival, kajával feltankolva, bőséges reggeli után más érzés elindulni (és más lesz megérkezni is).

A szakaszon erdei utak és beton váltotta egymást, Olatz után van egy betonos emelkedő, embertelen. Ott találkozom az immár doyenné előlépett német úriemberrel, nagyon fáradtnak fest, kínálom vízzel, csokival. Van mindene, de a monostorba nem ért föl, remélem útközben talált magának szállást, és ki tudta pihenni magát. Ahogy az ember kilép egy erdei ösvényről a betonra, a talpakba szerelt fájdalomérzékelők azonnal csúnyán kilengenek, a sebesség érzékelhetően zuhan, kb. felére, két harmadára. Bármennyire is magabiztos voltam, hogy nem, nekem aztán nem lesz, a nap végére kénytelen voltam belátni, hogy de, sajnos, megjelent az első vízhólyagom. Hiába nem érzem, hogy sok a súly (térdem, bokám, vádlim, vállam, hátam rendben), a talpon az elrugaszkodási pontok kikészültek. Ez van. Vegyetek vízhólyagra tapaszt az út elején, tényleg jó. A gyógyszertáros néni majd eligazít, én nem is tudtam, hogy van ilyen.

Sok a forrás, de néha figyelni kell, kerti csapokból, kis kunyhókban csörgedező csermelyekből lehet elég jól tankolni. És, bár egyre rosszabbul jelzett az út, egyre ritkábbak a jelzések, eltévedni mégsem lehet. Félúton lejmoltam egy zsepit Caritától, a finn lánytól, aztán Markinában beértem Davidet, az amerikai srácot, megittunk pár pici sört, amíg várta a buszát Bilbaóba. Már korábban is mondta, hogy nem érzi úgy, hogy az út minden egyes kilométerét gyalog kell megtennie. Az oriói szállásról azt mondta, hogy zseniális, ott kellett volna maradnunk.


Az útikönyv, megint. És meleg kaja.

Aztán mentem tovább, ismét a könyvvel küzdve. Városokból kifelé szoktam azt csinálni, hogy megnézem mit ír, mi az első városon kívüli dolog, azt betájolom, a többi nem érdekel. „Kövessük az utat Iruzubiela irányába!” Mondanom sem kell, Iruzubiela sem látható, sem kereshető formában nem szerepelt a térképemen, de útjelző táblákon sem. Akkor elegem volt már a kevergésből, kérdeztem, és egy asszonyság egy pillanat alatt megmutatta a helyes irányt.

Markinában egyből látszik, hogy Gipuzkoából Bizkaiába értünk, a hátsó udvarban Athletic Bilbao mezben fociznak a srácok, és ott vannak a BizkaiBus sárga buszai (ne az otthoni sárgabuszok jussanak eszetekbe). Már régóta úgy érzem, hogy Bizkaia, de talán egész Baszkföld „tartományimázsa” valami félelmetesen jól eltalált. Minden ízléses, minden egyéni, bátor, minden a helyén. Tetszik!

Az iruzubielás eset előtt, a parkban megszólított egy korosabb férfi, hogy hé, hé, ad ő nekem egy botot. Egy túrabotot. Itt sok mindenki túrabottal jár, a hegyekben pláne. Nem a nordic walkingos high-tech botokkal, hanem valami könnyű, erős fából készült, bronzhegyű pálcával. Egy ilyen volt nála. Amikor finoman hárítottam, hogy nem igazán vagyok a bothoz szokva, meg köszönöm szépen, de azért, hogy utána valahol ott hagyjam, mert mégsem ízlik, inkább nem viszem el, finoman szentségelt egyet (viccből, azt hiszem... remélem). Aztán mondta, hogy na jó, nem ezt, ami nála van, de tart otthon egy csomót, menjek, ad egy tartósabbat. :)

A monostorban nem találtam senkit, cirkáltam körbe-körbe, találkoztam zarándoknak látszó egyénekkel (akikről később kiderült, hogy németek), de ennyi. A templom háta mögött egy kis ablakon keresztül mintha még hátizsákokat is láttam volna. Lényeg, egy szerzetes megtalált, de kopogni kell (állítólag) a templommal szemben levő épület valamelyik ablakán. A vacsora egy nagy fazék zöldségleves volt, és egy tál spagetti, húsdarabokkal. Volt, aki tapsolt, amikor meglátta. A zöldséglevesben kelkáposzta, krumpli, répa, zöldbab, tv paprika, meg még ki tudja, mi. Csodajó volt. Aki ismer, tudja, hogy mit jelent, ha egy zöldséglevesről ezt mondom. Vagy bármiről, amiben nincs hús, és nem édes. Na jó, ez talán túlzás.

Itt is volt még egy ágy, éppen. Aki akarja, annak pedig helyben van a mise is. A monostor alatt van egy másik albergue, a spanyol kolléga ott aludt, nem tudni, miért...

Deba - Zenarruza (Bolibar) @ Picasa - (PicLens)