[út] Cornellana - Tineo (Tinéu)

Végre eljött a szerencsenapom. Nyugodt reggelivel indult, semmi sietség. Aztán amikor már éppen az induláshoz készülődtem, fölbukkan Peter, csak beugrott az alberguébe lerakni egy csomagot. Beszélünk egy sort, aztán siet tovább. A tegnapi plusz kilométerek olyan nyomot hagytak bennem, a mai szakasz eleje pedig olyan kacskaringós az útikönyv szerint, hogy azt tervezem, rövidítek. Megyek az országúton.

Másfél kilométert. Biztosan spórolok vele, de nem ajánlom senkinek, embertelen keskeny, nincs padka, van viszont sűrű kamionforgalom, kanyargós pálya, folyó az út mellett. Nem mondom, hogy éveket öregedtem, de elég nyugtalanító volt. Az első elágazásnál le is térek, meg is találom a caminót hamarosan. Éppen átszerelek, amikor utolér Peter, ezek szerint tényleg került kicsit, úgy is néz ki. Persze majdnem tíz kilométer már a lábában volt, amikor találkoztunk. Megint beszélünk kicsit, aztán megy tovább, kilométerekkel később érem csak utol.

Földutak, finom emelkedő, élmény gyalogolni. A pár perces záport már észre sem vesszük. Salasig együtt megyünk, de nekem ez túl kevés, megyek tovább egy kávé és egy bitter kas után. Közben befut egy spanyol kolléga, akit még Oviedóban láttam, az új bodenayai alberguébe tart. Én meg Tineoba. A város szélén a katalán brigád jön velem szemben, ők sem értik, hogy hova akarok én még gyalogolni tizennyolc kilométert ebédidőben. Tineoból jönnek, elindultak visszafelé. Hogy miért, nem kérdeztem, de mondják, a sárra készüljek föl... Meg az emelkedőre.


Sár, albergue, meg még egy.


Az autópálya építése miatt egy-két helyen elakadtunk, elakadok, de egyszer a munkások segítenek, másodszor a józan ész visz fölfelé. Szélerőművek, tanyák között masírozom, aztán egy kis falu végén meglátom a sárfolyót az úton. Köszönöm, ma nem. Ismét kis kerülő, pár kilométeren az úton megyek. Nem annyira veszélyes, mint a nap elején, de azért kellemetlen. Ismét az első elágazásig, azután ismét egy perc alatt a jelölt úton vagyok. Ami emelkedik szépen, és változatos kihívásokat állít elém, sár és víz formájában. Ma különösen finnyás vagyok, néhol egész komoly akrobata mutatványok árán marad száraz a lábam. De megúszom, bár sokat lassít a sárkerülés az utamon.

Jut eszembe: útközben benéztem az alberguébe Bodenayában. Csodálatosan felújított, tökéletesen fölszerelt kétszintes ház, fent a hálóval, lent a konyhával, ebédlővel. Alejandro, a főnök (rutinos zarándok) taxis volt Madridban, de eladta a helyét, és ideköltözött. Beállt kőműves segédmunkásnak, hogy megtanulja az ipart, aztán napi két óra munka mellett - iskolabuszt vezet, erről is írhatnék már egyszer: az iskolabuszról - az alberguének él. Érdemes kipróbálni. De rám várt Tineo.

Ahova meg is érkeztem nagyjából a tervezett időben, megintcsak kb. egy órával az eső előtt. De szárazon, száraz lábbal. Nagyon jó érzés volt. Amikor megjöttem, öt-hatfős csapat már javában beszélgetett, éppen a spanyol szerzetesrendek közti különbségekről. Aztán a tusolás után én is csatlakozom, hamar kiderül, ki kicsoda. Rögtön itt a vacsoraidő, előkerülnek az elemózsiás csomagok, és rögtön a gasztronómiára terelődik a szó. Beszélgetünk, de egy idő után csak iszom magamba a szinte eljátszott recepteket. Például a töltött káposztáét, ami egészen hasonlóan indul, mint a magyar recept (ó tudom, csak én vagy ötféle változatot kóstoltam, ismerek), de olyan hajtűkanyarokkal tér el bizonyos lépéseknél, hogy a végeredményre nem ismernék rá. Megtudok sok mindent a helyi büszkeségekről, ezek közül az egyikről, a Afuega’l Pitu sajtról már hallottam korábban, ott is fekszik az asztalon, dicsérgetjük felváltva. És a cabralest is. Amiről elmesélik, hogy tényleg tehéntrágyában érlelik, hosszú ideig...

Aztán másfelé terelődik a szó, irodalom, politika, Magyarország. Érdekes, ahogy Santiago és a felesége mesélnek arról, hogy az ötvenes évek második felében, a ő fiatalkorukban még mennyit lehetett hallani Magyarországról. Mondják az írók, színészek, sportolók neveit sorban. Az hospitalero, Rafa pedig szintén jól érzi magát, nehezére esik hazamenni. De előtte még a lelkemre köti, hogy írnom kell valamit az emlékkönyvbe... Jók ezek az esték, amikor az embernek eszébe sem jut, hogy a bloggal haladjon, van más dolga.

Cornellana - Tineo @ Picasa - (PicLens)