[út] Oviedo - Cornellana (Curniana)

Végre a primitivón! Akármennyire is szeretem a tengert, vágytam már a hegyek közé. Az oviedói pihenés pedig csak jót tett. Gyönyörű napsütéssel nyitottuk a napot. A városközponton keresztül egyenes út vezet tovább, de kíváncsi voltam a külvárosokra, kerültem egy kicsit dél felé. A körúton nagy az átmenő forgalom, de a házak itt is változatosak, semmi panelrengeteg. Aztán egyszer csak meglátok valamit, amiről még most sem tudom, micsoda volt. Olyan, mint valami földet ért ufó, nem a klasszikus csészealj forma, hanem, amilyennek egy modern ufót képzel az ember. Hatalmas épület, még félig készen. Tényleg megdöbbentő látvány, először azt hittem futballstadion. A Bernabéu volt hasonló hatással rám, Madridban, éjszaka.

Aztán csöndes gyaloglás, semmi különös. Már délután, Grado előtt beszélek egy sort egy idős bácsival, mondja, előző nap olyan felhőszakadás volt, hogy bármerre nézett, mintha folyót látott volna. Akkor még reméltem, megúszom szárazon, bár az előrejelzés egész napra esőt jósolt.


Megint kutya, megint eső, megint sár. A tovább után.

Valahol Acebedo környékén ismét kisméretű kutya támad rám, de a bő méter távolságot tartja. Amint megláttam az út közepén, új taktikát választottam, jól látható módon két közepes követ vettem kézbe, ezt pedig ő jól látható módon tudomásul vette. Továbbra sem értem, az ilyen kutyákat miért hagyják szabadon, és miért nem hívja őket vissza a gazdájuk, amikor látja, hogy az úton idegesítik a jámbor zarándokot. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy én itt minden kutyát meg akarok verni, dobálni, harapni... Számos kutyával kerültem egészen baráti kapcsolatba az út során, a fiataltól az őszöregig, de számomra ez a természetes, ezért erről nem írok. Viszont vannak hamis kutyák.

Az eső közben szemerkél, és amikor rákezd, éppen egy buszmegállótól húsz méterre vagyok, szerencsére. Le is ülök, nézem öt percig a szakadó esőt, meg az engem néző helyieket, aztán átöltözöm. És, menni kell alapon, elindulok az esőben. Ami kb. még két percig tart. Utána eláll. Nem utoljára aznap...

Szóval esik, eláll, esik, eláll, de végül inkább csak esik. Néha az utakon gyalogolva, egy-egy tanya környékén az ember nem is tudja, hogy sár és víz-e az, amiben gyalogol, de inkább nem is akarja tudni. Az útikönyvet néha elővéve kezdek rájönni, hogy a jelölt út egészen máshol megy, mint a leírt. Megint terveztem egy hosszabb szakaszt, 35 kilométer körül, de az új jelölés olyan cikkcakkokat ír a végén, hogy lesz belőle negyven. És semmiért (kiderült, útépítés miatt). Egy művelt kőbányán kívül sok látnivaló nem akad az esőben, van ellenben pusztán vakszerencsével megtalált jelzés, csúszkálás lefelé az ösvényeken, bokáig sár. Szerintem nézzétek meg ezt a szakaszt a térképen, az utolsó 6-7 kilométert alaposan, én rövidítenék, ha még egyszer megtenném...

Egy útra dőlt fa jelölte azt a pontot, ahol nem kellett volna továbbmennem a jelzés után, azt hiszem. Onnantól kezdett el jobbra-balra cikázni, onnantól voltak az utak járhatatlanok. A jelzésekről annyit muszáj írnom, hogy Oviedo után megváltozik a kihelyezés filozófiája. Eltűnnek a számomra először meglepetést okozó, jobbra vagy balra mutató, mégis továbbhaladást jelentő nyilak. Tegyük fel, hogy egy kereszteződéshez érkezel, és az úttól jobbra, a keresztező úton túl látsz az útra merőlegesen kihelyezett, vízszintesen balra mutató nyilat. Ez Baszkföldön, Kantábriában, és Asztúria korai részein azt jelenti, hogy haladj tovább egyenesen! Egyébként megszokható nagyon hamar. Viszont Oviedo után alig látni ilyet...

A szállás csinos. Egy katalán nyugdíjas csapat, pár biciklis spanyol égy egy finn szektás pár még a vendég, rajtam kívül. A házigazda "az önök rendelkezésére állunk, ha bármi kérdésük van" típusú mondatokkal fogad, rendezzük a dolgunkat, aztán megyek mosni. Sajnos a szárítógép nem működik... Este megint tévé, aztán pihenő. A lábaim érzik a 40 kilométert.

Oviedo - Cornellana @ Picasa - (PicLens)