[út] Llanes - San Esteban de Leces

Kezdem mindjárt egy jótanáccsal: ha valaki, akivel előző este találkoztatok először, és nem irgalmatlanul szimpatikus, vagy szerelem első látásra azt kérdezi reggel, elkísérhet-e egy darabon, pillanatnyi hezitálás nélkül mondjátok, hogy nem! Indokolni sem muszáj.

Egy ír világutazó, Brian (nem tudom, így írják-e helyesen), reggel ezzel fogadott. Mondta, hogy ő csak szabadságon van, tulajdonképpen az első nagyobb helyen megáll, csak kíváncsi, milyen is egy camino szakasz. Én meg gyanútlanul igent mondtam... Az amúgy is nehéz (37 kilométer körüli) szakasz bónusza, a vigasztalanul szakadó eső mellett ő lett.

Gyakorlatilag folyamatosan beszélt, kérdezett, rögtön el is tévedtünk az elején. Igaz, hogy Llanes és Celorio között tényleg elég szeszélyesek a jelzések. Maga a szakasz szerintem az egyik legszebb lett volna jó időben. Csak most olvastam az útikönyvben, mik mellett mentünk el. Csupa középkori szépség, zarándokemlék.

Piñaresbe, az első magánszállásig Llanes után olyan hamar elértünk, hogy optimistán indultunk tovább, a gazdasszony mutatta a megfelelő utat. Aztán öt perc múlva már mégis visszafelé baktattunk, az úton térdig érő vízbe torkollott a keresztútról hömpölygő sárlé. Az egész egy völgyben volt, kikerülni lábszárközépig érő vízben lehetett volna. (Az ember elég hamar fel tudja mérni a látható vízhozam és a domborzati elemek alapján, hogy mire számítson a következő lépésnél.) Szóval kerültünk egy rövidet a szintvonalas térképpel, és szerencsésen, száraz lábbal megérkeztünk a sárga útra 5-10 perc múlva.

Esőben még kényelmetlenebb az amúgy is elázott útikönyvet olvasgatni, pedig érdemes lett volna. A jelzések ugyanis csúnyán megvezettek minket. Valahol Cuerres után hűen követtük a jelzést, nem véve észre, hogy minden jel mellett a túloldalon, ellentétes irányban is van egy ugyanolyan. Mentünk vagy három kilométert, a tengerparton a karsztképződmények között, tehenek társaságában kerestük a jelzést, aztán visszafordultunk. És ugyanazon a három kilométeren, jelzett úton mentünk visszafelé is. Brian néha mondta, hogy nem erre jöttünk, de a GPS-szel mindig el kellett szomorítanom. Aztán egyszer csak találtunk egy „Ribadesella jobbra” jelzést. Aminek megfelelő „Ribadesella balra” nem volt a másik irányból. Mintha a kedves szervezők azt mondták volna: nézzétek meg a mészkősziklákon átszűrődő tengervizet, mert az olyan szép. Nem kell. Ha nagyon szeles idő van, talán érdemes. Amúgy nem, de inkább ajánlom az előző napi szakasz bufónjait... Azokhoz nem kell ekkorát kerülni.


Megérkezéshez katt.


Ezután kifáradva, csurom vizesen (a vízálló nadrágom lábszárközéptől combközépig tényleg az) befutottunk Ribadesellába. Brian maradt, holnap is pihen, talán. Én meg egy sör, kávé, kis szendvics után rohantam tovább. Azt is mondta, hogy vasárnap fürdik is egyet. Nem hiszem, a hordalék, amit a megáradt folyó a tengerbe hordott, mind ott volt a strandon, nem volt éppen hívogató látvány.

Szóval meneteltem San Esteban felé, amit viszonylag könnyű volt megtalálni, elbűvölő középkori minifalu. Egy templom, temető, öt ház, kb. Az albergue zárva. Egy helyi áruszállító srác próbál bíztató dolgokat magyarázni, de nem nagyon fogom fel, mit miért mond. Mindenesetre bent a villanyok égnek, mintha egy hátizsákot is látnék (meg persze ágyakat). Várok, hátha valaki fölbukkan. Aztán egyszer csak, negyed óra elteltével – amikor, szemerkélő esőben már a szemközti buszmegállót és a templomtornácot mérem föl, mennyire lakhatók – megjelenik az ablakban Wolfgang, akivel szintén előző este találkoztunk Llanesban, és be is ereszt rögtön. Negyed óra múlva az hospitaléra is megjön. Kiderül, hogy a fölső szinten lakik, előbb-utóbb, ha nincs éppen valami lakodalomban, fölbukkan.

A szálláson nincs konyha, de van melegvíz (az udvaron a PB palackos átfolyós vízmelegítő, csak be kell gyújtani...) és hely. Jó időben lehet üldögélni az udvaron, a szép kilátásban gyönyörködni. Én viszont beállok a zuhany alá, és húsz percig ki sem jövök, az I Started a Joke-ot énekelgetem, a végén már hangosan. Utána mosok, és leülök blogolni, közben az ajándékba vett extra szűz olívaolajas étcsokoládét eszem, más ehető nincs nálam. Wolfgang és egy Londonban élő svájci nő már órákkal ezelőtt lefeküdtek aludni.

Balszerencsés nap volt, remélem nem hagy nyomot bennem (a talpamon), a mai 41-et holnap csak 28 követi. A PDA reggel nem akart indulni, tegnap a kameráját szereltem, de ma nyirkosan, vizesen is megbízhatóan működött, nem panaszkodom.

Nem tudom, a reklámokon kívül létezik-e vízálló cipő, de ma este azzal fogok álmodni.

Llanes - San Esteban de Leces @ Picasa - (PicLens)