[út] Berducedo - Castro

Reggel mire hárman fölébredünk, a koránfekvők már úton. Csomagolok, letipegek a kulccsal a bárba. Ahol reggelizni sem igen lehet, legalábbis nem az én ízlésem szerint. Viszont továbbra is kedvesek velünk, sőt, ajándék sörnyitót is kapunk. Bevásárolok az útra, aztán a többiek után eredek. La Mesa után olyan emelkedő vár, amit elcserélnék pár kilométerre vagy egy másik napra áttolnám. De nem leküzdhetetlen. Utána pedig jön 800 méter szintkülönbség, lefelé. Szerintem több mint egy órán keresztül ereszkedek, korrekt utakon meanderezek jobbra-balra.

Aztán, amikor éppen a földön heverő szelídgesztenyéket szemlélgetem (hátha estére össze tudok szedni egy-két adaggal), egy kanyar után előbukkan az egy helyben álló Falk, kisebb infarktust okozva nekem. A térerővel bajlódik (a hegyekben vagyunk, nem meglepő ez itt sem), én meg megyek tovább a duzzasztógátig. Ott kilátok, filmezem, fotózom, eszem, pihenek, épp a gát után érem utol megint. A térdével bajlódik, előkotrom a kenőcsöm, délután mondja is, hogy segített. Ha nem tudjátok, melyik kenőcsről van szó, a zarándokút második hetére szerintem biztosan megtudjátok. Nemzetközileg ismert, és zarándokkörökben elismert csodaszer.

A gát után megint emelkedő, Falk le is marad, engem pedig egy barázdabillegető pár kísér, vagy inkább vezet, egy kilométeren keresztül. Az ígért aszfalt helyett árnyas ösvény, öröm Grandas de Salimébe érni. A kézműves bolt zárva, új bicskát ma sem veszek. Ahogy körbejárom a központot, Juan Carlos kiabál rám az A Raigada bár ajtajából. Be is térek, le is ülünk. Aztán tíz perc múlva, épp miután már útnak indult, Falkot is bevezeti az étkezőbe.

És valami hatalmasat ebédelünk, csicseriborsó-főzelék, majd többféle sült marhahús kis krumplival, paprikával. Desszertnek sajttortát eszem. Mindezt 7,50-ért, köszönöm szépen. Aztán benézünk az alberguébe, ingyenes. Nem maradok, valahol azt hallottam, hogy a következő albergue Castróban mindentvivő. Előtte viszont bevásárlás, és irány a kultúrház. Internetet kell találnom, sajnos most tényleg kell. A bárban tanácsolták a telecentrumot. Mire odaérek a helyi kiskölkök már az iskola után lazítanak. Kedves, fiatal tanítónéni kitöltet velem valami papírt, beiratkoztam, tulajdonképpen. Valamiféle turistaregisztrációval. Elintézem, amit el kell, teszek-veszek, aztán kezd esteledni, odébb állok. Tanítónéni mosolyogva mondja, hogy ingyenes, úgyhogy ne akarjak fizetni. Köszönöm szépen...


Aztán jön a második szakasz.

Még összefutok egy szembejövő zarándokkal, majd sétálva nekiindulok az utolsó öt kilométernek. Az idő csodálatos, kicsit süt, de már nem éget a délutáni nap, enyhe szellő fújdogál. Útközben arra gondolok, hogy igen, ezt tudnám csinálni egy pár hónapon keresztül... Az út letér az aszfaltos főútról, kicsit ugrabugrálok a pocsolyák fölött, aztán egy elágazás után fölmérem, hogy nem, ezen a tavon nem fogok átkelni. Nem csak az úton állt a víz, hanem körülötte is nyílt vízfelületek és zöldellő növényzet váltotta egymást. Szóval vissza az útra, ahol azért sikerül tócsába merülnöm, de mindjárt ott vagyok, kit érdekel.

Az albergue nem zarándokszállás, tehát fölkészültünk, hogy fizetősebb lesz a szokásosnál, nem lepődöm meg a 13 eurós ár hallatán. Ami ezért jár: szűkös, de saját szoba, rendes ágynemű, takaros fürdőszoba. Nyugalom. Estére egy délutáni grandasi alvás után Falk is befut, együtt a részeges társaság. Mosok, teregetek (van csipesz is, sok), a szellőben meg fog ez száradni, gondolom optimistán. Aztán vacsorázunk, oldalassal főtt krumplit, sült csontos karajt sültpaprikával, sültkrumplival. Desszertként már csak egy joghurtnak marad hely. Emellé egy kancsó bor meg egy Casera fogy el, közben szurkolunk a tévéhíradó végén az időjárás miatt. Bíztató! Végre. Közös helyiség egyébként a bár-éttermen kívül nagyon nincs, de nem is hiányzik. Éjszaka telihold, tévézés, alvás.

Berducedo - Castro @ Picasa - (PicLens)